Amiről a rétegek mesélnek - avagy mire jó a Harris-mátrix?

A régészeti feltárásokon fontos információhordozó szerepe van a földnek. Egy korábbi posztban már meséltem róla, hogy az egykori gödrök és egyéb jelenségek megtalálásában milyen fontos szerepe van a talaj színeinek, azonban a Harris-mátrix segítségével még sokkal többet is megtudhatunk a régészeti jelenségek rétegeiből.

Ki volt Harris és hogy jött létre a mátrixa?

Edward Cecil Harris 1973-ban fejlesztette ki dokumentációs módszerét, amelyet az 1979-ben megjelent “Principles of archaeological stratigraphy” című könyvében írt le részletesen. A kötetet azóta számos nyelvre lefordították (többek között magyarra is) és nincs olyan régészhallgató a világon, aki ne ismerné a Harris-mátrixként elhíresült rendszert. A Harris-mátrix célja, hogy áttekinthető és egységes rendszerbe foglalja a lelőhelyek jelenségeinek, objektumainak rétegrendjét, ami segít meghatározni a jelenségek egymással való kapcsolatát és relatív kronológiáját (pl. két egymást metsző gödör közül melyik a régebbi).

Harris rendszerében minden jelenség (pl. gödör) és talajréteg (pl. a gödör betöltése) kap egy azonosítószámot, valamint egy negatív vagy pozitív jelzőt. Minden olyan jelenség, amely az eredeti talaj kitermelésével jön létre, mint például egy gödör, az negatívnak számít. Viszont amikor a korábban kiásott gödör elkezd betemetődni, akkor a negatív gödröt újból kitöltő talajréteg (ami másmilyen, mint ami eredetileg benne volt - így szabad szemmel is jól látható) már pozitívnak számít. Szintén pozitívnak számítanak az épített jelenségek, mint például egy épület falai.

Egy egykori út rétegei az ásatási metszetben egy gödör beásásával a közepén [Forrás: © Denis Gliksman, Inrap]

Mi történik terepen?

Egy többrétegű angliai lelőhely összesített metszetrajza és rétegrendje. Fentről lefelé: sötétzöld - modern humusz réteg és épület; világoszöld - 18. századi macskaköves út és annak alapja; sárga - középkor; lila - szaxon időszak; piros - római kor; kékes zöld - vaskor; fkete-fehér pöttyös - altalaj.
[Forrás: © Canterbury Archaeological Trust]

A Harris-mátrix egy elméleti dolognak hangzik, de valójában az alkalmazása/készítése már a terepi munkálatokkor megkezdődik. A régészeti feltárásokon minden régészeti objektum kap egy objektumszámot, majd a betöltése (ha van) egy stratszámot. Ezután az objektumokat egységes módon bontják és dokumentálják a régészek, amely során lefotózzák az objektum felülnézeti foltját, majd megfelezik és kibontják az egyik felét. Így a metszetben láthatóvá válik, hogy hány betöltési rétege van, azaz hány fázisban temetődött be.

Szóval a régészek kibontják félig a gödröt, amivel létrejön egy metszet, amit aztán lefotóznak, lerajzolnak és leírják a legfontosabb jellemzőit. Milyen információkat rögzítenek ilyenkor a régészek? A teljesség igénye nélkül:

  • az adott réteg színét pl. világosbarna, szürkésbarna, sárgásszürke

  • a réteg talajának milyenségét, pl. homokos, löszös vagy inkább agyagos

  • homogén vagy szemcsés, illetve ha szemcsés, akkor azok milyenek, mekkorák pl. apró fehér szemcsés, vagy közepes méretű sötétbarna szemcsés

Az egyes lelőhelyeken (mivel az objektumoknak legalább egy része egyidős egymással) hasonló betöltések, rétegek szoktak előfordulni, ezért általában egy listán vezetik az összes már leírt betöltés-/rétegtípust, hogy a később előkerülő azonos tulajdonságokkal rendelkező rétegek ne kapjanak feleslegesen új rétegszámot. Az új rétegeket általában fentről lefelé számozzák, így ahogy egyre mélyebben vannak a földben a régészek (és minél régebbiek a leírt rétegek - legalábbis egy objektumon belül), annál magasabb számok kerülnek kiosztásra.

Hogy néz ki a mátrix a gyakorlatban?

Példák a Harris-mátrix alkalmazására [Forrás: De Roo et al. 2015, Fig. 2.]

Miután elkészült a metszetek dokumentációja és a metszetrajzon lévő rétegek, objektumok megkapták a számaikat, kezdődhet a mátrix számítógépes létrehozása. A mátrix lényegében egy ábra, ami a számokkal jelölt rétegek egymással való kapcsolatát, időrendjét szemlélteti. Összeállításakor alapvetően azt vizsgáljuk, hogy az egymással érintkező rétegek milyen viszonyban vannak egymással.

A rétegek alapvetően háromféle kapcsolatban állhatnak egymással:
1) nem érintik egymást pl. (b) ábrán a 2 és a 4
2) egymás alatt vagy fölött vannak pl. (a) ábránál mindegyik, sorban
3) megfeleltethetők egymásnak, azaz egykor egy réteget alkottak, de egy későbbi jelenség több részre osztotta őket

Az (a) ábra a legegyszerűbb: azt mutatja be, amikor nincs emberi bolygatás, hanem csak különböző időszakokban, természetesen kialakult talajrétegek vannak egymás alatt és fölött. Ilyenkor egyértelmű, hogy a rétegek alá-fölé viszonyban vannak egymással a mátrixon jelölt módon.

Viszont amikor már van emberi beavatkozás, mint a (b) ábra esetén, ahol az “1”-es jelölésű humuszréteg alatt két gödör beásása és betöltése látható, akkor kezd bonyolódni a helyzet. A “3” és “5” jelölések a két negatív gödröt jelölik, melyek régebbiek, mint a “2” és “4” jelölésű betöltésük, így ezek között adott a kapcsolat, hogy a “2” a “3” fölött vannak - hiszen először kiásásra került a gödör, majd utána temették/temetődött be.

A c) ábra pedig már a haladó szint, ahol a régészeti objektumok egymást is metszik. Hasonló szuperpozíciók viszonylag gyakran fordulnak elő az ásatásokon, mivel pl. a középkorban nem volt még örökségvédelem, ami megakadályozta volna az embereket abban, hogy a saját életterük formálásakor megbolygassák a korábbi korszakok emlékeit. Azonban minél bonyolultabb egy ásatás és annak jelenségei, annál nagyobb haszna van a róla készült Harris-mátrixnak a leletanyag feldolgozása során.

Felhasznált források:


Ha tetszett a fenti poszt, akkor nézz rá ezekre is:

Next
Next

Hol voltam, hol nem voltam? - Élménybeszámoló az elmúlt két hónapról