Fém leletek

A kerámiák, valamint az emberi és állati maradványok után ideje, hogy a fémekről is szót ejtsünk. Az emberi csontvázak mellett talán ezek a tárgyak élnek leginkább a köztudatban, mint 'kincsek'. De valóban csak kincseket találunk?

Miért értékesek a fémek? Mi érték egyáltalán?

Az emberiség története során állandóan változik az, hogy épp mi a legnagyobb érték - ez igaz csak a fémek, de minden más vonatkozásában is. Általában elmondható talán az, hogy minél ritkább, nehezebben hozzáférhető valami, annál nagyobb dicsőség birtokolni. És hát a különféle fémnyersanyagokhoz való hozzáféréshez, illetve azok megmunkálásához komoly szakmai tudásra, bizonyos technológiai fejlettségre van szükség. Az új anyagokkal és további fejlődéssel viszont mindig újabb és újabb divat érkezik. A neolitikumban például a spondylus kagylóból készített ékszerek számítottak nagy értéknek, amiket aztán a réz- és aranyművesség 'lepipált' a rézkorban, de volt idő amikor az ezüst értékesebbnek számított, mint az arany.

20190905_084043.jpg

Késő vaskori (kelta) fibula, azaz ruhatű, ami a korabeli ruhák anyagának összefogására és egyben díszítésére szolgált.

Milyen fémből készült tárgyakat ismerünk a régészeti korokból?

Mint szinte minden nyersanyag esetében, a fémekről is elmondható, hogy nagyon sokszínű a felhasználásuk. A nemesfémekből többnyire ékszerek, érmék, dísztárgyak, státuszt (pl. királyi koronák a középkorban) vagy presztízst (pl. drágaköves aranygyűrű) jelző tárgyak készültek. Rézből, bronzból és vasból készítettek fegyvereket, használati tárgyakat (pl. borotvákat, ollókat, tüzikutyát), de akár ékszereket, dísztárgyakat is, amelyekkel gyakran a ruháikat díszítették.

Mit vizsgálhat a régész egy fém tárgyon?

Az hogy mit vizsgálunk egy fémtárgyon, nagyban függ magától a tárgy milyenségétől. Az érmek esetében például az anyagát, méretét, illetve a rajta látható feliratokat, képeket veszik figyelembe - ezek alapján nagyon könnyen megmondható a kora, ráadásul ha ásatáson kerül elő, akkor a vele egy rétegben lévő leletek datálására is alkalmas. Az ékszerek, díszítő és dísztárgyak kapcsán szintén fontos az alapanyag, valamint a díszítettség milyensége - a különféle díszítési módokról egy külön posztnyit lehetne írni, úgyhogy ezekre most nem térek itt ki, de ha szívesen olvasnátok róla, akkor jelezzétek kommentben. A fegyverek és más használati tárgyak mellett pedig az alapanyag mellett a funkcióval kapcsolatos kérdések a legfontosabbak - kialakítás, formavilág, hogyan használhatták. Például nagyon érdekes kísérletek vannak arra, hogy a különféle kardtípusokat hogyan foghatták és használhatták egykor.

IMG_1360.JPG

Egy sírban, az elhunyttal együtt eltemetett bronz karperec a népvándorlás korból.

Hol leledzenek a fémek?

A fémek leggyakrabban két helyről szoktak előkerülni: sírokból és depókból. Illetve néha települések feltárásáról is, de ott inkább használati eszközök vagy pénzek szoktak előfordulni, és azok se túl gyakran, mert az ilyen értékes dolgokat nem hagyták már akkor se össze-vissza kallódni az emberek. De mik azok a depók és hogy kerülnek oda a tárgyak? A depók általában földbe vájt lerakatok (esetleg mocsári, barlangi lelőhelyek), ahol vagy elrejtenek értékeket (pl. közelgő ellenség, fosztogatás elől) vagy áldozatot mutatnak be valaminek/valakinek. Tartalmazhat fegyvereket, használati tárgyakat, védelmi eszközöket, ékszereket, vert pénzt - ezek pedig lehetnek bronzból, vasból, ezüstből, aranyból, akár vegyesen is. A lényeg az, hogy egy személy vagy közösség számára értékes tárgyakat egy helyre elhelyez vagy felajánlásként vagy azért, hogy később visszajöjjön érte (bár utóbbi nem sikerült nekik, ha a régészek találják meg). A sírok pedig nagyon egyszerűek, hiszen csúnya szóval mellékletként, szebben fogalmazva útravalóként helyezték a tárgyakat az elhunytak mellé - vagy mert az ő tulajdona volt életében, vagy (főként gyermekeknél) mert így akarták kifejezni, hogy milyen fontos volt az illető a családjának, közösségének, de még az is előfordulhat, hogy csak a saját (valós vagy sem) gazdagságát akarták fitogtatni a hozzátartozók.

 

Mivel nagyon sokszínűek a fémből készült leletek és szinte mindegyikükről vaskos köteteket lehet olvasni, a mai bejegyzésbe ennyi fért bele. Ha viszont olvasnátok többet róluk, akkor írjatok kommentben és arra is nagyon kíváncsi vagyok, hogy melyikekre lennétek kíváncsiak?


Ha tetszett a fenti poszt, akkor kukkantsd meg ezeket is:

Previous
Previous

Mi történik a leletekkel a megtalálásuk után?

Next
Next

Kora neolitikum a Kárpát-medencében