A Dunántúl középső neolitikuma
A középső neolitikum Kr.e. ~5500/5400-5000/4900 közé tehető. A sorozat előző részében, ahol az Alföld azonos korú kultúráiról meséltem Nektek, már bemutattam a korszak általánosabb változásait, mint a földművelés fejlődése vagy a réz nyersanyag első megjelenése. De milyen kultúra határozta meg a dunántúliak életét?
A kultúra, ami a Dunántúlról indult és meghódította fél Európát
A korai neolitikumban a Starcevo-kultúra emberei készítették a Dunántúlon az első kerámia edényeket, azonban már ők sem egy légüres térbe érkeztek. Az új kultúra képviselői szoros kapcsolatban álltak a helyi mezolitikus közösségekkel, akikkel oda-vissza cserélgették a hasznos információkat, mint például, hogy hol vannak a legjobb kő nyersanyagok vagy hogyan is kell kiégetett agyag fazekakat készíteni.
A középső neolitikum kultúrái a Kárpát-medencében. [Forrás: Visy et al. 2003, 98.]
A kölcsönös információáramlásnak köszönhetően a Dunántúl északi és déli részei is gyorsabban fejlődtek és a Kr.e. 6. évezred középső harmadára a két csoport együtteséből kialakult a Magyarországon dunántúli vonaldíszes kerámia (a továbbiakban DVK) kultúrájaként ismert kultúrkör. A név ne tévesszen meg senkit, ugyanis ez az anyagi kultúra messze túlnyult a Dunántúl határain. Az AVK-hoz sokmindenben hasonlító, bekarcolt, vonalas díszítésekkel teli kerámiák nyugat felé egészen a Párizsi-medencéig, kelet felé pedig a mai Ukrajna területéig divatban voltak - ennek köszönhetően közép-európai vonaldíszes kerámia kultúrájának (angol rövidítése LBK) is nevezik a régészek.
DVK hosszúház rekonstrukciója lépésről lépésre. [Forrás: itt]
Hogy festettek a DVK embereinek mindennapjai?
A hétköznapi élet nem sokban változott a korábbiakhoz képest. Az emberek folytatták a földművelést és az állattartást - mivel az Alfölddel ellentétben itt nem alakultak ki tellek és ismert településeik alapján úgy tűnik, hogy egész gyakran változtattak lakóhelyet, valószínű, hogy irtásos-égetéses módszerrel művelték a földet. Ez a módszer néhány évre egész bő termést biztosít, azonban 3-5 év után teljesen kimerül a talaj, így az embereknek szedni kell a sátorfájukat. Persze nem költöztek 5 évente, hanem valószínűleg darabokban vonták művelés alá a hosszan elnyúló településeik határának területeit és csak akkor költöztek, ha már körbeértek.
Jellemző a DVK telepekre a hosszúházak jelenléte. De mégis milyen hosszúak voltak ezek a házak? Bár nem volt egy standard méret, sok közülük a 30-40 méteres hosszt és 6-8 méteres szélességet is elérte. Ha kicsit utána számolunk, akkor az 180-320 négyzetméter házanként, ami nem egy egyszobás garzon.
Madár alakú edény Mosonszentmiklós-Egyéni földek lelőhelyről. [Forrás: Visy et al. 2003, 106.]
A házakat cölöpszerkezetek tartották, melyek általában három párhuzamos sorban helyezkedtek el, mint például Mosonszentmiklós - Egyéni földek lelőhelyen is. Itt kb. 80 centinként álltak az egykori cölöpök (illetve mivel a fa azóta elkorhadt, így csak az egykori cölöplyukak) és ők tartották a ház vízszintes tartógerendáit. Utóbbiak tartották a tetőt, amit talán náddal, szalmával vagy fakéreggel fedhettek be építőik. A házak falai agyagtapasztással készültek, melyhez az anyagot a házak hosszanti oldala mentén létrehozott agyagnyerő gödrökből nyerhették. Ezeket a gödröket később vízgyűjtőként vagy szemétgödörként is hasznosíthatták.
Helyi jellegzetességek a DVK-ban
Maga a DVK azonban nem volt teljesen egységes, ugyanis a Kr.e. 6. évezred végére több helyi csoport alakult ki belőle. Ilyen volt a Keszthely-csoport, a kottafejes kerámia kultúrája és a zseliz kultúra is. Ezeket az alcsoportokat egyéni díszítőmotívumok vagy különleges edényformák különböztették meg egymástól, ami csak rájuk volt jellemző.
Kottafejes kerámia edénye Mosonszentmiklós-Egyéni földek lelőhelyről [Forrás: Visy et al. 2003, 106.]
E kultúráknak nemcsak egymással és a többi európai DVK/LBK alcsoporttal voltak közös vonásaik, hanem az Alföldön akkoriban dívó AVK-val, illetve annak alcsoportjaival is. A legtöbb párhuzam a Szakálhát-kultúrával fedezhető fel, amire többek között az ún. arcos edények mindkét helyen való megjelenése is utal.
De mi történt eközben az ország déli felében? Kialakult a Sopot-kultúra a mai Horvátország és Szlovénia helyén, majd a Kr.e. 5. évezred elejére a Dunántúl déli, majd kicsit később északkeleti részén is megjelent. Ennek jele a települések közti eltérések és az anyagi kultúra (kerámiák, más, mindennapi eszközök) változása is. A középső neolitikum végén megszaporodnak a más közép-európai kultúrákkal való kapcsolatok jelei és ismét egy kulturális egységesedés szemtanúi lehetünk - ez viszont már egy következő bejegyzés témája.
Felhasznált források:
Ha tetszett a fenti poszt, akkor kukkantsd meg ezeket is:
