Lelőhelyek madártávlatból - légi fényképezés a régészetben
Zúg a motor, felszáll a gép és egyre távolabb kerülünk a talajtól. Olyan jelenségek tárulnak a szemeink elé, amit a földről sose láthatnánk. Kirajzolódnak régvolt települések és temetők körvonalai. A légirégészet remek módszer a lelőhelyek felderítésére, de vajon hogyan működik?
Növényi jelek által kirajzolt körárkok egy franciaországi lelőhelyen. Fotó forrása: J. Dassié
Mit láthatunk a levegőből?
A légi fotózást végző régészek szeme már jól tudja, hogy mit keressen odaföntről, mit érdemes megörökíteni. De ha valaki még sosem repült vagy látott régészeti jelenségeket ábrázoló légi fotót, akkor mit keressen? Vannak rendkívül könnyen észrevehető, a földből kiálló jelenségek (pl. várak, kastélyok) és kevésbé egyértelmű, a föld alatt megbúvó vagy kisebb-nagyobb dombként kiemelkedő maradványok (pl. egykori házak, gödrök, halomsírok).
Előbbiek esete jóval egyszerűbb és fotózásuk is többnyire inkább az állapotuk változásának figyelésére vagy épp szép fotók készítésére szolgál. A második csoport viszont szerintem sokkal izgalmasabb, ugyanis itt már új lelőhelyeket találunk vagy ismertekről tudunk meg többet.
Árulkodó árnyékok
A kidomborodó jelenségeket, mint a halomsírok vagy tellek a surlófény is jól ki tudja rajzolni. Ekkor az éles árnyék (napkeltekor vagy naplementekor) az egyébként nehezen észrevehető, enyhe kiemelkedésekre is felhívja a figyelmet. Legszebben a havas tájon rajzolódnak ki ezek az árulkodó árnyékok, mert olyankor a szokásosnál simább a felszín.
A növényi jelek kialakulásának szakaszai. Forrás: itt
Talaj- és növényi jelek
Az egykori földmunkáknak köszönhetően (ásás, földhordás) a talaj megbolydul és ennek bizony nyoma marad. Hiába töltődnek fel az egykori gödrök, tartalmuk más lesz, mint az őket körülvevő talaj. Ezzel kapcsolatban két árulkodó jel segíti a régészeket: a talajjelek és a növényi jelek.
A növényi és talajjelek elsősorban szántóföldeken érzékelhetők és színükben térnek el a környezetüktől. De miért más a színük? Például a következő folyamat miatt:
az emberek beleásnak egy árkot az altalajba (ez érinti a termő humuszréteget és alatta a terméketlen altalajt is)
az árok hosszú évek alatt betemetődik, a fő tartalma pedig a következő lesz: humusz (azaz termékeny talaj), amit a szél és a víz belehord és az emberek által beledobált szerves hulladékok (pl. állatcsontok, kerámiák)
az egykori árok helyén egy eredetinél sokkal vastagabb humusz réteg lesz és a beledobált “természetes trágyának” köszönhetően tápanyagban gazdagabb lesz és egyes kémiai értékei is mások lehetnek, mint a körülötte lévő talajnak
az előbbiek miatt néha sötétebbnek tűnik a talaj, az itt növekedő növények (pl. gabonák) pedig gyorsabban nőnek, mint a körülöttük lévők - emiatt magasabbak (ami miatt az árnyékuk is kiszúrható) és a színük is érettebb (pl. sötétebb zöldek)
Mit jelent ez a régészek számára? Mik a korlátai?
A gyakorlott szeműek már szinte reflex-szerűen érzékelik ezeket az eltéréseket és jópár évnyi tapasztalattal már a látottak értelmezésére is azonnal van ötletük. Persze önmagában a légi fotó nem elég, hiszen ritkán tudhatjuk pontosan az azonosított lelőhely/objektum korát. Egy halomsír például lehet bronzkori, vaskori, de akár római vagy népvándorlás kori is - emiatt fontos, hogy más kutatási módszerekkel, főleg terepbejárással is vizsgáljuk a lelőhelyet.
De nemcsak a korszakban lehetünk bizonytalanok, hanem sokszor a geológiát is régészetnek lehet nézni, ugyanis vannak olyan természetes kis dombok és árkok, amik bizony beillenének régészeti objektumoknak, de nem azok. Ezeket is terepi kutatásokkal és helyszín geológiájának, földrajzának ismeretével lehet kiszűrni. Gondoltad volna, hogy ilyen összetett tudomány ez?
Egy másik nagy korlátja pedig a légirégészetnek a szezonalitás. Miért? Mert ezek a szép kis jelek nem láthatók egész évben, sőt! Általában csak néhány napig lehet őket észlelni és az év csapadékosságától, időjárásától függően vannak olyan évek is, amikor egyáltalán nem látszódnak. Emiatt szokták akár évtizedeken keresztül fotózni a már ismert lelőhelyeket is, mert gyakran még 10-20 év után is elő tudnak bukkanni új részletek.
Talajjelekként kirajzolódó bronzkori halomsírok. A képen a halmok egykori körárkai láthatók sötétebb karikákként. A kép forrása: itt.
Csak repülőről lehet fotózni?
A légirégészek hagyományosan repülőgépekről, néha helikopterről szoktak fotózni, de ma már a drónok is alkalmasak erre. Sőt! Ha valakinek nagyon sok szabadideje van, akkor a műhold felvételeket is érdemes nézegetni, mert vannak már olyan részletes felbontásúak, amiket szintén fel lehet használni régészeti kutatásokhoz.
Mindegyik fent említett módszernek megvannak a maga előnyei és hátrányai. Repülőgéppel és helikopterekkel például akár egész megyék területén mehetünk 1-2 kört egy nap alatt lelőhelyek után kutatva, míg mondjuk a drónnal csak kisebb területet tudunk lefedni. A drón használata viszont sokkal olcsóbb, hiszen már néhány százezer forintért lehet venni egyet és utána nem kell bérleti díjat fizetni meg üzemanyagot szerezni bele (bár ha valaki alkalmilag bérelne, az is olcsóbb, mint egy repülőgép esetében). Mind közül a legolcsóbb megoldás a meglévő, ingyenes műhold felvételek böngészése, viszont ez a legkorlátoltabb is, hiszen itt nem mi döntjük el, hogy milyen fények mellett, mikor és hol készül a kép.
Itt olvashatsz róla bővebben:
A Királykőtől Kőhalomig - Ősz, fények, légi régészet. In: Földgömb Magazin, 2019. november-december
Ha tetszett a fenti poszt, akkor kukkantsd meg ezeket is:
